Gyorslinkek

  • Vitaindító
  • Felhívás
  • Tájékoztató
  • Felhívás
  • Csíkszeredai mesterképzés

Login

Top Panel

Az ökológiai gazdálkodás hazai helyzete

Category
Rendezvények
Date
2017-02-02 08:30 - 15:40

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) és a Szent István Egyetem Mezőgazdasági és Környezettudományi Kara 2017. február 2-án ismét megrendezi

Az ökológiai gazdálkodás hazai helyzete – hol tartunk a fenntarthatóság felé vezető úton?

című konferenciát, amely először öt évvel ezelőtt került megrendezésre,szintén Gödöllőn, több mint 450 résztvevővel.

 

Az első rendezvényhez hasonlóan most is meghívtuk a délelőtti plenáris ülésre az ágazat összes hazai vezetőjét, a  minisztériumok, ellenőrző szervezetek, érdekképviseletek és kutatóhelyek részéről. A délutáni szekcióüléseken pedig adott témakörök gyakorlati specialistái tartanak előadásokat és műhelymunkát.
A nap folyamán az ökológiai gazdálkodás elmúlt öt évben megfigyelhető hazai trendjeire, a legújabb kihívásokra és legfőképp az ezekre adható válaszokra, megoldásokra összpontosítunk, mert célunk, hogy a résztvevők (gazdálkodók, államigazgatás, civil szervezetek, vállalatok, kutatók, s minden érdeklődő) képet kapjanak az ágazat nyújtotta lehetőségekről, azok megvalósíthatóságáról. A plenáris előadásokat követő párhuzamos szekciókban az alábbi témák kerülnek feldolgozásra:

  • Az ökológiai méhészet aktuális kihívásai és megoldásai
  • Ökológiai kertészet tápanyag-utánpótlási és növényvédelmi kérdései
  • Az ökológiai szőlészet technológiái és aktuális kihívásai
  • Biológiai alapok és optimalizált termesztéstechnológiák a szántóföldi ökotermesztésben –
  • Piaci szereplők az ökoágazat aktualitásairól

A konferencia megrendezését alapítványunk is támogatja.
A konferencia meghívóját és részletes programját itt töltheti le.

 

 
 

All Dates

  • 2017-02-02 08:30 - 15:40
 

Powered by iCagenda

Eseménynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

psr cimlap